"Digitális tojásbanszülött"

Egy ismerősöm tette ki facebookon ezt a képet, a következő hozzászólással: "Haladni kell a korral - avagy az új generáció első "szárnypróbálgatásai". Erről nekem rögtön a digitális bennszülöttek témája jutott eszembe, hiszen róluk akár azt is mondhatnánk: "még ott van a tojáshéj a fenekükön", de a számítógépek világában már akár idősebbeket is megszégyenítő magabiztossággal mozognak.
Érdekes még megfigyelni a tyúkanyó döbbent vagy inkább meglepett ábrázatát. Így vagyok például én is, amikor azt látom, hogy a 8 éves húgom mi mindent tud már az interneten. Ő még inkább játékokat keres, zenét hallgat, de ami érdekes számomra, hogy mindezt magától teszi. Bátran próbálgatja, hogy mi mindenre lehet jó az internet, mi mindent lehet a számítógépen alkotni. Arra jutottam, hogy mivel nála adott, hogy használhatja a számítógépet (persze rendszeresen odapillantunk, hogy nehogy valami olyan tartalommal találkozzon, ami nem éppen neki való), tehát van tere arra, hogy próbálkozhasson, így nála ez önfejlesztő tevékenységként fogható fel. Hiszen magától böngész és talál neki tetsző játékokat.
Természetesen ez nem csak a testvéremre igaz. Úgy gondolom, hogy a mai világban, akinek már lehetősége van egészen fiatal korban ilyen téren mozgolódnia, az ugyanilyen bátran meri felfedezni a digitális világban rejlő lehetőségeket.

A kép forrása: http://www.flixya.com/photo/2412694/facebook-chicken
Letöltés ideje: 2012. 10. 28.

Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók - ki adja fel hamarabb?
(Marc Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című cikke alapján)

v.s.

A címben említett két csoportot nem hiszem, hogy be kell mutatnom. Biztosan mindenki számtalan példát tud mind a két csoport tagjaira. Az általam kiragadott kérdéskör Marc Prensky cikkéből az, vajon ki adja fel hamarabb a másik tábor "legyőzését" - a kérdés inkább költői -, és mindezt hogyan képzeli el megvalósítani.

A kérdés azért költői számomra, mert a "Hagyományos" és "Jövőbeli" elképzelések, ideák közül túlnyomó többségben a "jövő vívmányai" (papír alapú levelezés v.s. mail ?) győzedelmeskedtek, a különbséget talán abban láthatjuk, hogy a hagyományos megközelítések milyen mértékben maradtak részei egy újonnan forradalmasított eszköznek, módszernek.

Marc Prensky szerint előfordulhat, hogy a digitális bennszülöttek agyi struktúrái az eltérő tapasztalatszerzési formák miatt annyira különböznek, hogy már nem tudnak teljes mértékben és kizárólagosan alkalmazkodni a hagyományos tapasztalatszerzési formákhoz (tankönyv, könyv, "elmondom-és visszakérdezem" módszer). Ez rendkívül érdekes és izgalmas terület, azonban azt is fontosnak tartom (magamra digitális bevándorlóként tekintve), hogy a hagyományos tanulási, tájékozódási és szórakozási formák lehetőségét is hagyjuk meg. Általános iskolai osztályom szinte minden tagja szívesen emlékszik vissza azokra a rajzórákra, ahol munka közben a tanárnő A kis Nicolas kalandjaiból olvasott fel nekünk 5-6. osztályban! A párhuzamosan futó osztályokban előfordult, hogy inkább az mp3 lejátszók által biztosított szórakozási lehetőséget választották a diákok, azonban olyan is volt, hogy amint egy-egy osztálynak a fülébe jutott, hogy a "hagyományos" mesélést is választhatják, szinte követelték azt. Ettől nem gondolom, hogy később jelentősen kevesebbet használták volna a számítógépet, vagy óvakodnának a digitális eszközök használatától, de volt választási lehetőségük, és ezzel éltek is.

A fenti saját tapasztalatommal azt szerettem volna érzékeltetni, amit a cikik írója is, hogy a lehetőségek felkínálása pedagógusként vagy oktatóként a minimális, ami elvárható, a továbbiaknak csak a kreativitás szabhat határt.

Forrás: On the Horizon (NCB University Press, Vol. 9 No. 5. 2001. október)
Copyright 2001. Marc Prensky

Továbbképzések és egy rövid gondolat

Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehetőségeket kínálnak pedagógusok számára az IKT ismeretek elsajátítására. Több találatot is kaptam, volt ahol specifikusan egy adott szoftver kezelésének megtanítását ajánlottak fel, és találtam olyan oldalt is, ahol nagyobb a választék. Ez utóbbira szeretnék egy példát mutatni:
http://ikt.sulinet.hu/?p=tovabbkepzesek
Főleg a jelentkezés feltételei érdekeltek: általában elegendő alapfokú számítógép-kezelői ismeretek birtokában lenni. Elgondolkodtam viszont, hogy melyik alapfokú ismeretekkel bíró pedagógus vág bele szívesen vagy inkább bátran egy ilyen képzésbe. De ez lehet, hogy csak amiatt van, hogy magamból indultam ki. Én legalábbis, ha tényleg csak az alapok lennének meg, akkor előbb picit képezni akarnám magam az informatika világában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak mondjuk informatikus diplomával akarnék belevágni egy ilyenbe, hanem szerintem egy ilyen képzéshez szükséges az is, hogy az illető valamelyest biztonságosan mozogjon ebben a közegben. Lehet, hogy arra akarok kilyukadni, hogy ez nem az a képzés, ahova "be kéne lökni" az embereket (ezt azért írom így, mert sokszor hallottam már pedagógusokról, akiket elküldtek ilyen-olyan továbbképzésre, amihez amúgy nem is volt kedvük, csak hát muszáj volt), hanem tényleg azoknak kéne megpróbálniuk, akik nem idegenkednek attól, hogy majd valóban fel is használják a megszerzett ismereteket.

Tanulás...a facebookon?

A korábbi órákon sokszor és többféle kontextusban volt szó a facebookról; arról is beszéltünk, hogy a tanulási folyamatba is eredményesen bevonható. Erre szeretnék egy példát hozni nektek, egészen konkrétan az angolnyelvtanítás.hu facebook oldalát.
http://www.facebook.com/angolnyelvtanitas.hu
Az oldal üzemeltetői felfigyeltek arra a jelenségre, hogy sokkal könnyebben ragad meg az ember emlékezetében olyasmi, amivel személyes kapcsolatba kerül, pl. könnyesre neveti magát rajta... ezért sok ilyen jellegű posztjuk van: szellemes (angol) felirattal ellátott vicces képek. Összeállítottak egy top 10 listát azokból a képekből, amelyek a legtöbb lájkot kapták, íme egy kis ízelítő. :D

.

 

A képek forrása: http://angolnyelvtanitas.hu/facebook-top-10

Letöltés ideje: 2012. 10. 21.



ÖTLETEK A BROSSÚRÁRA
Közeledik a brossúra leadási határideje, így úgy döntöttem, hogy e heti blogbejegyzésemet annak fogom szentelni, hogy átgondoljam, hogyan is lenne a legértelmesebb véghez vinni ezt a feladatot. A legfontosabb eldönteni való kérdés, hogy kihez szóljon ez a brossúra, amely a projektünket hivatott reklámozni vagy terjeszteni. A mi projektünk ugye a gyógypedagógiában az infokommunikációs eszközök jelenléte, elterjedtsége összehasonlítva többségi iskolával. Ezen kívül arra is keressük a választ, hogy a saját iskolai éveink és a gyakorlatokon eltöltött órák tapasztalatai alapján hipotetikusan előre feltételezett hiányos jelenlétnek és használatnak mik lehetnek az okai, illetve melyik területen kereshetőek ezek az okok. Számomra ebben a kérdésben rendkívül fontos szerepet játszik a mindenkori felsőoktatás (micsoda képtelen fogalom...). Nyilván az ember azt a helyzetet véli a legtisztábban látni, amiben éppen benne van, ezért a hibáit, gyengeségeit is annak a szituációnak fedezi fel leginkább. Én, mint egyetemi hallgató érezvén a bizonytalanságokat, amelyek a képzésem során megfogalmazódnak bennem, gyakran jutok arra a következtetésre, hogy a közoktatás mai helyzete igencsak erősen korrelál a felsőoktatásban megtapasztalt kátyúkkal és dombocskákkal és hogy valahogyan az oktatás eszközeinek, módszereinek dinamikus fejlődése nincsen összhangban az egyetemen tanultakkal, az egyetemen elérhető tudással, vegyük őszinte például akár a legtöbb szakirodalmunk keletkezési évét. Hogyan várhatjuk el egy 30 éve a szakmában dolgozó gyógypedagógustól, aki ő maga még majdnem a palatáblás időszakból került ki az iskolapadból, hogy lecserélje a jól bevált feladatlapokat általa szerkesztett facebookos csoportokra, az igényes körülményességgel bevásárolt színes krétákat az interaktív tábla varázs filceire a könyveket pdf-re. Az én még lelkes és szenvedélyes világomban mindez persze elvárható, hogyne lenne az... de azért számomra is egyre világosabbá válik, hogy van itt egy kikerülhetetlen és néha áthidalhatatlan űr, amelyet még a kötelező továbbképzések illetve az unokák otthoni flegma korrepetálása sem tud betölteni, kiegészíteni. Első körben tehát azt gondoltam, hogy a projektünkről szóló népszerűsítéssel a felsőoktatás tematikáját meghatározó egyéneket kellene megcélozni. Ugyanúgy ahogy a sikeres integráció megvalósulását én a gyógypedagógus és a pedagógus képzés összekapcsolásában látom, ebben az esetben mondjuk a gyakorlatoknak lehetne olyan célja, hogy az új generáció is tanítson valami újat, a gyerekekhez közelebb állót a szakmában már tapasztaltabbaknak. Mert ha már valaki vállalja a hallgatók mentorálását, akkor talán nyitott arra is, hogy ne csak szétossza a saját tapasztalatait, hanem építsen az új meglátásokra, megközelítésekre, melynek során igazi gondolatcsere is kialakulhat. Ha azonban ez túl nagy falat lenne számunkra, akkor lemondhatunk a már kiképzett lifelonglearninget csak elméletben támogató szakemberekről és áttehetjük a reményünket a jövő nemzedékébe. Így tehát egész más fókusszal, de készülhet e projekt reklámja pontosan a hallgatóknak, akik mint képződő szakemberek talán még bele tudják építeni, amúgy egyébként eléggé digitalizált identitásukba, az elektronos és posztmodern eszközök iskolai alkalmazását. Ennek csupán a kreativitás szab határt, én pedig nem állnék az útjába!!!

Kérdőív- munka közben

A kurzus (IKT eszközök és web 2.0 a gyógypedagógiában) keretén belül dolgozunk egy projekten is. A címe: IKT eszközök a tanulásban akadályozott gyermekek oktatásában. Én vállaltam, hogy kiderítem, hogy előkerül-e ez a téma (és ha igen, milyen formában) azokon a felsőoktatási területeken, ahol az effajta tartalmak oktatásának "létjogosultsága" van, tehát ahol előkerülhetnek, vagy kellene, hogy előkerüljenek.

A következő intézményeket tervezzük vizsgálni:
ELTE-BGGYK gyógypedagógia alapszak, minden szakirány
ELTE-TÓK tanító alapszak
ELTE-PPK pedagógia alapszak
ELTE-IK

Abban már megegyeztünk, hogy a mintavételünk célcsoportja a végzős hallgatók lesznek. Egyszerűen azért, mert ők lesznek a leginkább képben azt illetően, hogy mi az, ami előforult (vagy elő fog fordulni) az ő képzési területükön.

 

A Bárczin a különböző szakirányokon kérdőívet szeretnénk alkalmazni, amit a hallgatók 25 % -ával tervezek felvenni.

A TÓK, a PPK és az IK esetében elvetettük a kérdőíves módszert, és az egy-egy végzős hallgatóval készített interjű mellett döntöttünk. Ennek az az oka, hogy idő/energia hiányában nem tudnánk biztosítani ezekről a karokról az összehasonlításhoz szükséges 25% -os mintanagyságot. Egy-egy hallgató meginterjúzása viszont vállalható kihivás, és személyes kontaktusban alkalmam lenne a kérdőívhez képest plusz kérdéseket is feltenni, ha szükséges.
Megnézhetnénk persze azt is, hogy az adott intézmény tantervi hálójában megjelenik-e kapcsolódó tantárgy- de akkor nem derülne ki, hogy az egyes hallgatók fejében mi van.

A munka egyenlőre itt tart, ha lesz fejlemény, természetesen értesülni fogtok róla.:)

Ki mutat példát?

Sok hír terjeng arról, hogy hogyan váltak emberek áldozatokká felelőtlen internetes találkozók útján vagy hogyan kergettek öngyilkosságba személyeket azáltal, hogy a világhálón verbálisan bántalmazták őket. De arról is hallani, hogy egyes nem átgondolt bejegyzések, posztok stb., hogyan hatottak ki aztán komolyan az illetők vagy mások életére. A heti órán felmerült pár gondolat azzal kapcsolatban, hogyan kerülhetünk kellemetlen szituációba vagy akár elég nagy "bajba" is napjaink legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook "segítségével". Kíváncsiságból beírtam a következő keresőszót: 'Facebook botrány'. Megláttam, hogy 983 000 találat közül választhatok és bár tapasztalataim azt mutatják, hogy többnyire működik a "hosszú még az éjszaka" dolog, de mégis inkább kiválasztok egyet, amit be is linkelek. A választásom egy iskola pedagógusai körül kirobbanó botrányra esett, ahol az egyik tanár egy orangutánhoz hasonlította egy diákját üzenőfali bejegyzés formájában.
(http://eduline.hu/kozoktatas/2012/7/9/Orangutanhoz_hasonlitotta_tanitvanyat_a_Fac_KK0PRN)
A hír meglehetősen rövid, ám bennem mégis megindított valamit. Sokat beszélgettünk arról, hogy szükséges lenne az oktatásba valamilyen formában beépíteni annak megtanítását, hogyan lehet felelősségteljesen, óvatosan használni a közösségi oldalakat. Hiszen, ha a tanítási-tanulási folyamatba is be szeretnénk vonni ezt az eszközt, akkor elengedhetetlen megismertetni diákjainkkal a lehetséges veszélyforrásokat, illetve azt, hogy hogyan tudják ezeket kiküszöbölni. A hírt olvasva azonban felmerült bennem, hogy ezek szerint előbb szükséges lenne, hogy az oldalt használó pedagógusokat tájékoztassuk a használat módjáról. Legalábbis nem várható el pl. egy olyan diáktól, hogy ne posztoljon magánjellegűbb információkat, amíg egy olyan pedagógus osztályába jár, aki nyilvánosan csúfolódik tanítványával. Ha nem is pont ezt az esetet vesszük, hanem mondjuk egy olyat, ahol a pedagógus más, ám továbbra is személyesebb dolgot ír ki, akkor is ugyanott vagyunk, hogy a diák előtt példaként az a felnőtt áll, aki szűretlenül tárja elénk gondolatait.
Tanulságnak talán azt tudnám megfogalmazni, hogy egy pedagógusnak nem csak az iskola falain belül kell jó példát mutatnia. Nem játszhatja az erkölcscsőszt, ha otthon már kompromittáló dolgokkal árasztja el a falát. Persze, a közösségi oldalak valamiféle arctalanságot, személytelenséget kölcsönöznek nekünk, de ettől még ugyanúgy felelősek vagyunk azért, amiket megosztunk másokkal. És véleményem szerint ez a felelősség kiterjed mindazokért is, akikre hatunk az adott tartalommal. Fontos tehát, hogy előbb maguk a pedagógusok legyenek tisztában a rendszer működésével, mielőtt nekilátnának az órákba való beépítéshez.

Gondolatok az e-etiketthez

http://www.eetikett.hu/

Sziasztok!

Az e heti óránkon szóba került az e-etikett....
Ha regisztrász egy közösségi oldalon, utolsó lépésként el kell fogadni a felhasználói feltételeket, azt hiszem, hogy igen hasznos lenne, ha ennek az oldalnak a látogatását is kötelezővé tennék a regisztrációt megelőzően. Ha nem is kezdjük el olvasgatni abban a pillanatban, így több emberhez jutna el a tény, hogy van egy ilyen - nézetem szerint fontos ismreteket tartalmazó- oldal.
Persze a nagy része józan paraszti ésszel felérhető, de ezekben az esetekben sem rossz, ha emlékeztetnek minket egyes dolgokra. Például, hogy nem illik a buszon elolvasni, hogy mit facebookozik a mellettünk ülő- ahogyan a kezében tartott könyvbe sem szép dolog beleolvasni.
Viszont vannak olyan esetek is, amikor már nem ennyire egyértelmű a helyzet, és jó, hogy erre felhívják a figyelmet.
Biztosan sokunknak volt már olyan élménye, hogy belépve a facebookra olyan fényképek (és a hozzátartozó kommentek) fogadtadták, amik előző este készültek - ki tudja mikor? A képek kifejezetten előnyös oldalunkról mutatnak minket, hiszen az arcizmaink feletti kontrollt x mennyiségű alkohol elfogyasztása után is kitűnően gyakoroljuk... azt hiszem, nem kell részleteznem a szituációt. Mivel kedves jóakarónk az előző esti társaságból előzékenyen be is tagelt minket, és még a helyszínt is megadta, helyi idő szerint reggel 10re az összes ismerősünk értesült arról, hol és kivel töltöttük az előző estét. No igen, ha a kedves jó ismerősünknek eszébe jutott volna feltenni azt a kérdést, hogy mehet-e a kép a facebookra, akkor megúsztunk volna egy kisebb szélütést, egy kellemetlen beszélegtést a nővérünkkel, hogy miért "vettük kölcsön" a felsőjét (és persze, hogy a vörösbort ki lehet szedni...), netán a nagymamánk 70+ barátnője sem indított volna útjára egy jó szaftos pletykát... Egy ilyen eset után leszünk annyira előrelátóak, hogy mielőtt kitesszük a lábunkat otthonról, a nagyi barátnőjét biztosan betesszük egy olyan listába, akik kizárólag a profilképünket és a nevünket látják....:D De a viccet félretéve: azt gondolom, hogy a listák használata nem annyira elterjedt ahhoz képest, hogy mennyire hasznosak lehetnek. Gondoljunk csak arra, hogy nem biztos, hogy ugyanazt a tartalmat szeretnénk megosztani az anyukánkkal, a haverjainkkal, meg a leendő főnökünkkel.
Az E-etikett oldalán ebben a témában is találunk szellemes megjegyzéseket.

Az interaktív tábláról (részlet)

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3333,IKT_eszkozok_hasznalatanak_lehetosegei_a_tanulasban_akadalyozott_gyermekek_matematika_oktatasaban

Erre a videóra akkor bukkantam/bukkantunk, amikor órán a 'tanulásban akadályozott gyermek' kifejezésre kiadott találatokat kellett átfutnunk. A videót elindítva ért a meglepetés, hogy ismerős arccal "találkozom" benne. Póth Éva volt az egyik gyakorlatvezetőm, s tartottam is nála matematika órát. Így volt szerencsém megismerkedni személyesen is az általa összeállított matematikai segédanyagokkal. A feladatok színessége, érdekessége mellett az nyűgözött le leginkább, hogy a tanulók mennyire élvezték a tanórákon a táblánál való munkálkodást. Ami a legjobban meglepett, hogy nem csak az elsősök, hanem a 7-8. osztályosok is ugyanúgy lelkesedtek és jelentkeztek, hogy kimehessenek a táblához.
Jelenleg a szakiskolai gyakorlatomat töltöm. Azt figyeltem meg az osztályban, ahol a legtöbb időt töltjük, hogy az ottani tanár által összeállított, szintén remek feladatsorok, tanagyagok ellenére mégsem akkora a lelkesedés, mint azt a másik iskolában tapasztaltam. Legalábbis nem jellemző, hogy "harcot vívnának" azért, hogy kijuthassanak az interaktív táblához (pedig hangsúlyozom, az ottani anyag is kiváló).
Ez utóbbi osztály egy kilencedik osztály, szóval még nem összeszokott csapat és arról sem tudok semmit, hogy ki milyen iskolából jött, ki mennyire járatos az ilyen eszközök használatában, kinek mennyire új ez a dolog. Emiatt tehát nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni, így csak a sejtéseimet tudom veletek megosztani. Arra gondoltam, hogy a lelkesedésben tapasztalt eltérések talán abban rejlenek, hogy ki mikor találkozik ezekkel az eszközökkel. Legalábbis az első gyakorlati hely esetében olyan osztályokról van szó, akik tanulásában-tanításában szinte a kezdetektől jelen van az interaktív tábla. Ha meg nem is a kezdetektől, akkor is az a jellemző, hogy nem csak egy tanóra, hanem több óra keretében is megjelenik valamilyen formában. Róluk tehát elmondható, hogy nagyon jártasak a használatában, ismerik, hogy mennyi lehetőség rejlik benne és, hogy mennyire fel tudja dobni az egyes anyagrészeket az izgalmasságával. Elképzelhető, hogy a kilencedikes osztály tagjai korábban még nem találkoztak ilyesmivel. Vagy az is lehet, hogy, mivel náluk nem az osztályteremben van jelen a tábla, s így nem találkoznak vele napi szinten, így nem ismerhették még fel ennek hasznosságát.
Ismét hangsúlyozva, hogy ilyen kevés ismerettel, mint amennyivel én bírok az egyes tanulók interaktív táblához fűződő "előéletéről", nem vonhatok le törvényszerűséget, az a véleményem, hogy ahhoz, hogy egy ilyen eszköz beépítése sikeres lehessen az oktatási folyamatban, több feltétel érvényesülése szükséges. Az egyik lehet az, ha a tanulók már "ebbe születnek", tehát már a legkorábbi osztályfoktól kezdve jelen van az életükben, s már akkor aktív használóivá válhatnak. Ha erre nincs lehetőség, mert mondjuk csak később tesz szert ilyen eszközre az adott intézmény, akkor az segíthet, ha a diákok nem csak egy-egy óra keretében találkoznak vele, hanem több idejük van arra, hogy felfedezhessék a benne rejlő lehetőségeket.
Ez a kis elmélkedés most eléggé a tanulói oldalra koncentrált, de azzal is tisztában vagyok, hogy mindehhez elengedhetetlen a pedagógusok megfelelő hozzáállása, türelme, kitartása, szakértelme és még sorolhatnám hosszasan. Most viszont erről szerettem volna írni, mert ehhez tudtam hozzáfűzni a friss tapasztalataimat.

Ui.: Nem kapcsolódik a témához, de felfedeztem a blogolás egy nagyon-nagyon hasznos funkcióját. Már majdnem befejeztem az írást, amikor véletlenül egy másik ablak helyett ezt zártam be. A szívem lehet, hogy meg is állt és csak abban bízhattam, hogy van ember, aki ismeri itthon a 30 kompresszió-2 befújás szépségeit, amikor is félve megnyitottam újra és örömmel láttam, hogy automatikusan elmenti azt is, amit még nem tettem közzé. Szóval köszönet az alkotóknak, hogy gondoltak az olyan emberekre is, akik képesek ilyen bakikra :)

Le vagyok kissé maradva, de pótolom a hiányosságaimat és a népszerűsítés témával kapcsolatban eszembe jutott egy Erasmusos berlini élményem, amely nagyon meghatározó volt számomra. Az első hetekben, amikor ámulva kapdostam a fejem a jobbnál jobb órák között, az egyik szemináriumon a tanár közölte, hogy a mai napon egy kicsit a forrásokról fog nekünk beszélni. Gondoltam, na jó, ez uncsi lesz... biztos részletesen kifejti majd, hogyan kell a könyvtárból kölcsönözni (ami mellesleg szavakkal leírhatatlan hatást tett rám, amikor az első napokban betévedtem). Nyilván a saját korlátoltságom tette, hogy ilyesmire számítottam és az óra közben nem hogy lankadt az alacsony figyelmi szintem, hanem teljesen számomra korábban ismeretlen izgalomba jöttem annak hallatára, mennyi-mennyi-mennyi forrása van a tanulásnak a könyveken kívül és hogy a könyveket mennyiféle adatbázison keresztül lehet megközelíteni. Ez valahogy tényleg ösztönzött a keresésre, mert amikor az embernek nem azért kell imádkoznia, hogy AZ az egy könyv bent legyen a könyvtárban ÉS még pont legyen hely a jegyén, hogy kikölcsönözze, hanem ehelyett rengetegféleképpen elérhető és még annyi típusú adatforrás közül tudja kiválasztania a számára leginkább passzoló szövegeket vagy már nem is igazán merem szövegnek nevezni őket, tehát adatokat, na szóval akkor az ember sokkal motiváltabb magára a tanulásra is...igazából maga a keresés is rengeteg tanulást foglal magába, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni és képesek vagyunk azt gondolni, hogy még semmit sem csináltunk, pedig a gondolataink rendszerezése éppen abban a státuszban történik a leginkább.
hihetetlen, tényleg az, hogy mennyi forrás és lehetőség áll a rendelkezésünkre és összehasonlítva mennyire kevés az, amellyel élünk is.

Sziasztok!

Google Docs  a Wikipédián:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Google_Dokumentumok

Sok érdekes dolgot olvashatunk a hátteréről, történetéről is, de olyan gyakorlati információkat is olvashatunk itt, ami hasznos lehet azoknak, akik még sosem használták ezeket a felületeket, de szeretnék, csak nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Például, hogy a google docs szövegszerkesztőjébe írt tartalmakat le lehet menteni .doc formátumba, stb.
A felület sok olyan lehetőséget rejt magában, amelyeket jól ki lehet használni a tanulási-tanítási folyamatokban, de a mindennapokban is hasznos eszköz: online felületen könnyebb szervezkedni, mint e-mailben. Nagyon megkönnyíti a dolgokat, hogy pontosan átlátjuk, ki mit vállal, mi van már meg, mi hiányzik, stb. A blogunk egyik szerkesztőjének leánybúcsúját szerveztük meg ebben a formában, szóval személyesen tapasztalatom van arról, hogy ez mennyire megkönnyítette a munkát.:)