ÖTLETEK A BROSSÚRÁRA
Közeledik a brossúra leadási határideje, így úgy döntöttem, hogy e heti blogbejegyzésemet annak fogom szentelni, hogy átgondoljam, hogyan is lenne a legértelmesebb véghez vinni ezt a feladatot. A legfontosabb eldönteni való kérdés, hogy kihez szóljon ez a brossúra, amely a projektünket hivatott reklámozni vagy terjeszteni. A mi projektünk ugye a gyógypedagógiában az infokommunikációs eszközök jelenléte, elterjedtsége összehasonlítva többségi iskolával. Ezen kívül arra is keressük a választ, hogy a saját iskolai éveink és a gyakorlatokon eltöltött órák tapasztalatai alapján hipotetikusan előre feltételezett hiányos jelenlétnek és használatnak mik lehetnek az okai, illetve melyik területen kereshetőek ezek az okok. Számomra ebben a kérdésben rendkívül fontos szerepet játszik a mindenkori felsőoktatás (micsoda képtelen fogalom...). Nyilván az ember azt a helyzetet véli a legtisztábban látni, amiben éppen benne van, ezért a hibáit, gyengeségeit is annak a szituációnak fedezi fel leginkább. Én, mint egyetemi hallgató érezvén a bizonytalanságokat, amelyek a képzésem során megfogalmazódnak bennem, gyakran jutok arra a következtetésre, hogy a közoktatás mai helyzete igencsak erősen korrelál a felsőoktatásban megtapasztalt kátyúkkal és dombocskákkal és hogy valahogyan az oktatás eszközeinek, módszereinek dinamikus fejlődése nincsen összhangban az egyetemen tanultakkal, az egyetemen elérhető tudással, vegyük őszinte például akár a legtöbb szakirodalmunk keletkezési évét. Hogyan várhatjuk el egy 30 éve a szakmában dolgozó gyógypedagógustól, aki ő maga még majdnem a palatáblás időszakból került ki az iskolapadból, hogy lecserélje a jól bevált feladatlapokat általa szerkesztett facebookos csoportokra, az igényes körülményességgel bevásárolt színes krétákat az interaktív tábla varázs filceire a könyveket pdf-re. Az én még lelkes és szenvedélyes világomban mindez persze elvárható, hogyne lenne az... de azért számomra is egyre világosabbá válik, hogy van itt egy kikerülhetetlen és néha áthidalhatatlan űr, amelyet még a kötelező továbbképzések illetve az unokák otthoni flegma korrepetálása sem tud betölteni, kiegészíteni. Első körben tehát azt gondoltam, hogy a projektünkről szóló népszerűsítéssel a felsőoktatás tematikáját meghatározó egyéneket kellene megcélozni. Ugyanúgy ahogy a sikeres integráció megvalósulását én a gyógypedagógus és a pedagógus képzés összekapcsolásában látom, ebben az esetben mondjuk a gyakorlatoknak lehetne olyan célja, hogy az új generáció is tanítson valami újat, a gyerekekhez közelebb állót a szakmában már tapasztaltabbaknak. Mert ha már valaki vállalja a hallgatók mentorálását, akkor talán nyitott arra is, hogy ne csak szétossza a saját tapasztalatait, hanem építsen az új meglátásokra, megközelítésekre, melynek során igazi gondolatcsere is kialakulhat. Ha azonban ez túl nagy falat lenne számunkra, akkor lemondhatunk a már kiképzett lifelonglearninget csak elméletben támogató szakemberekről és áttehetjük a reményünket a jövő nemzedékébe. Így tehát egész más fókusszal, de készülhet e projekt reklámja pontosan a hallgatóknak, akik mint képződő szakemberek talán még bele tudják építeni, amúgy egyébként eléggé digitalizált identitásukba, az elektronos és posztmodern eszközök iskolai alkalmazását. Ennek csupán a kreativitás szab határt, én pedig nem állnék az útjába!!!