Amikor beírtam a google-be a "tanulás fogalma" kereső szópárt az első találat, amit kidobott egy a témában készült Word dokumentum volt. Meg is nyitottam, mondván, hogy elővéve a kritikus gondolkodásomat, nem lesz abból baj, hogy mintát veszek ki mit gondol erről.
Nem volt egy hosszú dokumentum, szerzője ismeretlen és rögtön az elején összefoglalja, mit is ért e fogalom alatt, milyen irányokból közelítené meg.
Íme a gondolatjelekbe szedett gondolatmenet:
-
köznapi értelmezése: eddig ismeretlen tudás
elsajátítása
-
pedagógiai: oktatás során elsajátított
képességek
-
iskolai: bevésett anyag különböző helyzetekben
felidézhető
-
pszichológiai: az előzőek és ez a legátfogóbb;
minden olyan (teljesítmény-, viselkedésbeli vagy tudásbeli) változás, amely
külső hatásra, tapasztalásra, gyakorlás eredményeképpen jön létre
Ebből tehát világosan kiemelhető az elsajátítás, magunkévá tevés motívuma, mely elválaszthatatlan eleme a tanulásnak, a fentiek szerint. Beszélhetünk tudásról, képességről, tapasztalásról, a miénk kell legyen a dolog. Na de pont itt rejlik a minőségbeli különbség. Mi a különbség az elsajátított tudás és az elsajátított képesség között?
Az elsajátított tudás az én értelmezésemben egy olyan vár, amit nem egységes méretű és minőségű kövekből építünk. A tudás elsajátítása alatt ugyanis számos benyomás ér minket, amelyek közrejátszanak abban, mennyire szilárdan tettünk magunkévá az ismeretanyagot. Tudni rengeteg mindent lehet és ez alapvetően nagyon hasznos. Ezzel szemben azonban az elsajátított képesség olyasmi, amely sokkal egyetemesebben tud beépülni az énünkbe, nem kell attól tartanunk, hogy esetleg bizonyos körülmények között meg kell válnunk tőle (mert mondjuk elfelejtjük). Persze kijöhetünk a gyakorlatból, ha nem használjuk eleget, de véleményem szerint ez csak akkor következik be, ha éppen ténylegesen nincsen szükségünk erre a képességre és arra, amit ezen keresztül el akarunk érni. Ha pedig újra szükségünk van rá, újbóli alkalmazásával máris elkezdtük gyakorolni, ami visszazökkent minket az elsajátított képesség birtoklásának örömteli állapotába.
A tanulás lényege tehát szerintem nem az adatok elsajátítása, amely önmagában véve még semmi sem, hanem a rendszerbe szedés, amelynek tökéletes mérföldkövei lehetnek az egyes elmélyített képességek, amelyek hálóként köthetik össze az egyéb önmagukban értéktelen információkat. Valami ilyesmit látok én a tanulás végső céljának, hogy ezt a fajta rendszerünket, amely rugalmas és folyton alakul, folyamatosan bővítsük, minél több központot kialakítva egyes képességeink mentén. Ettől is lesz individualizált és csak a miénk az a tudás, amit birtkolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése